Soproni erdőben töltötte az éjszakát

 

Rendőrök, polgárőrök, erdészek lepték el szombaton a Károlymagaslati utat és a Sörházdombot. Akik látták a keresőakciót, azt hihették, bűnügy miatt rendelték el a mozgósítást.


A sok egyenruhás erdei jelenlétéből a kirándulók arra következtettek, hogy valamiféle bűncselekmény felgöngyölítésének lehetnek szemtanúi. Mi történt? – kérdeztük a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjét.

– A soproni rendőrségre február 23-án hajnali 2 óra körül érkezett bejelentés egy taxistól arról, hogy kérésre elvitt egy utast a Károly-kilátóhoz. Nem sokkal később az illető – aki az átmulatott éjszaka után már meglehetősen nehezen kommunikált – visszahívta, hogy menjen érte, azonban azt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol tartózkodik – avatott a részletekbe Tóth Gabriella alezredes. – A rendőrkapitányság tizennégy rendőr, négy polgárőr, két erdész és nyomkövető kutya bevonásával azonnal megkezdte a férfi felkutatását, akivel reggel 7 óráig telefonon folyamatosan tartották a kapcsolatot. Ezután a férfi mobilja kikapcsolt.

– A keresés 14 óra 35 perckor vezetett eredményre, amikor egy taxis észrevette a város felé gyalogosan közlekedő keresett személyt, akit a rendőröknek átadott. A járőrök a helyi illetőségű 38 éves férfihez mentőt hívtak, mivel az éjszakát a szabadban kóborolva töltötte, illetve a kezén kisebb sérülések voltak. A mentőszolgálat munkatársai további vizsgálatra beszállították őt a kórházba – zárta a történetet az alezredes.

 

/www.kisalfold.hu  - 2019.02.25./

 

 

Hírarchívum >>