Nagyvárosi Bűnmegelőzési Vetélkedő

 

 

www.opsz.hu:

 

Székesfehérváron tartották meg október 29-én a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programban résztvevő megyei jogú városok polgárőr egyesületeinek meghirdetett vetélkedő sorozat Nyugat-magyarországi döntőjét, ahonnan az első díjat Szekszárd csapata vitte el.

 

 

Nyugat-Magyarország nagyvárosainak polgárőr csapatai jöttek össze 2016. október 29-én, Székesfehérváron, hogy megmérettessék szakmai tudásukat, összemérjék felkészültségüket. Először Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke mint házigazda köszöntötte a csapatok tagjait, aki elmondta, hogy ezen a versenyen megmutathatják milyen tudással rendelkeznek, mivel tudják segíteni településük közbiztonságát.
A versenyt Viza Attila, Székesfehérvár képviselőtestületének tagja, közbiztonsági tanácsnok nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy fiatal polgárőrök is voltak a csapattagok között, majd azt kérte, hogy a csapattagok mutassák meg szakmai tudásukat, szakismeretüket. A feladatmegoldásokat az ötfős zsűri pontozta, minek tagja volt Cseh Istvánonés Vizi Attilán túl dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Vörös Ferenc ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitány helyettese, valamint Stokinger Balázs, az AEGON Magyarország csoportvezetője is.
A versenyt Zámbó Péter, az OPSZ szakmai alelnöke vezette, aki a feladatok ismertetésén túl fokozottan ügyelt arra, hogy minden csapatnak azonosak legyenek a feltételei. A versenyzőknek több körben kellett feladatokat húzniuk, amit rövid gondolkodás után kellett megválaszolniuk, megoldaniuk. Beszéltek például a polgárőr munkáról, a bűnmegelőzésről, a jogi és intézkedéstaktikai ismeretekről. Érdekes volt az a feladat is, amiben kortes beszédet kellett mondaniuk egy adott témáért.

A zsűri döntése után a versenyt dr. Túrós András értékelte, aki elmondta, hogy a csapatok nagyon kitettek magukért. „Látom azt a hozzáállást, hogy mindenki nagyon a lelkén viseli a polgárőrségnek a bűnmegelőzési tevékenységét.” Elmondta azt is, hogy bár a versenyzők a polgárőr feladatok kapcsán részletesen beszéltek a bűnmegelőzési feladatokról, a lakosság szubjektív biztonságérzetének fokozásáról, a jogsértések számának csökkentéséről, ám senki nem beszélt a polgárőr egyesületek megerősítéséről, a központi figyelembe helyezésről, versenyképessé tételről. „Olyan polgárőr egyesületeket szeretnénk, amelyeknek kisugárzása van!” 
Ezután következett az eredményhirdetés, ahol dr. Túrós András hangsúlyozta: annyira szoros lett a verseny, annyira kevés pontszámkülönbséggel lett valamely csapat negyedik, vagy ötödik, hogy úgy döntöttünk, a negyedik és az ötödik csapat tagjai jutalomként nyolcezer-nyolcezer forintos vásárlási utalványt kapnak, melynek átadására egy későbbi eseményen kerül sor.

A verseny végeredmény a következő:

  1. Szekszárd csapata
  2. Sopron csapata
  3. Győr csapata
  4. Somogy megye csapata
  5. Veszprém megye csapata.  
Az oklevél és ajándékcsomagon túl a dobogósok még az AEGON jutalmát is átvehették, mégpedig az első helyezett 100 ezer, a második helyezett 50 ezer, a harmadik helyezett csapat pedig 30 ezer forintos működési támogatást kapott. 

(Lőwinger Zoltán)

 

 

 

 

www.szekesfehervar.hu:

Az Országos Polgárőr Szövetség és az Aegon közösen szervezett a Nyugat-magyarországi megyei jogú városok polgárőreinek szakmai, nagyvárosi bűnmegelőző vetélkedőt. Összesen nyolc városból érkeztek három fős csapatok Fehérvárra. A program célja, hogy kiderüljön, a polgárőrök milyen eredménnyel végzik munkájukat a nagyvárosok területein a bűnmegelőzés területén.

 


A polgárőröket Székesfehérvár nevében Viza Attila közbiztonsági tanácsnok köszöntötte. 

 

A nagyvárosokban a bűncselekmények száma természetesen több mint egy kisebb településen, más a jellege, más a tartalma ezeknek a bűncselekményeknek, tehát mindenképpen a polgárőrségnek is középpontba kell helyezni ezt a tevékenységét és ezért előtérbe kerültek a nagyvárosi bűnmegelőzési feladatok - mondta Cseh István a fehérvári polgárőrök vezetője.

 

Fejér megyéből két csapat is érkezett, Székesfehérvárról valamint Dunaújvárosból. Székesfehérvár Városi Polgárőrség titkára, Pintér László kiemelte, hogy fokozott figyelmet fordítanak az idősekre és az egyedülálló lakosokra és fontos feladatuk a rendőrség munkájának segítése is.

 

Fejér megyén kívül Tolna megye, Baranya megye, Vas-, Zala-, Győr-Moson Sopron-, Veszprém- és Komárom-Esztergom megye polgárőr egyesületei képviseltették magukat a versenyen, ahol ismertetniük kellett a polgárőrök szolgálatát, megtervezésének szempontjait, a közbiztonsági helyzet értékelésének és a kockázat elemzésének főbb elemeit. Halottak napján a temetőkre és azok parkolóira, valamint a gépjárművek felügyeletére fordítanak fokozott figyelmet.

 

 

 

 

Fehérvár TV - Híradó - 2016.10.29. - Nyugat-magyarországi városok polgárőrei vetélkedtek Fehérváron

Az Országos Polgárőr Szövetség és az Aegon közösen szervezett a Nyugat-magyarországi megyei jogú városok polgárőreinek szakmai, nagyvárosi bűnmegelőző vetélkedőt. Összesen nyolc városból érkeztek három fős csapatok Fehérvárra. A Soproni Polgárőr Egyesület a második helyezést érte el.

 

A rendezvényen készült képek a fotogalériában megtekinthetőek.

 

 

Hírarchívum >>