Kerképárral is járőröznek a polgárőrök Sopronban

 

Két kerékpárt bocsátott a járőrök rendelkezésére a Soproni Polgárőr Egyesület. Főként parkok, játszóterek ellenőrzésében segítik munkájukat a felcímkézett biciklik.


– A két szolgálati kerékpár beszerzése százötvenezer forintba került, amit szponzori támogatásokból álltunk – közölte Török László, a Soproni Polgárőr Egyesület ügyvezető elnöke.

– A járőrök a biciklikkel mozgékonyabbá válnak és könnyebben kereshetik fel a közterületeket.

Koloszár Csaba tizenöt éve polgárőr. A soproni születésű, hegesztő képzettségű férfi öt éve tért vissza Sopronba, korábban Battonyán is tevékenykedett polgárőrként. Szerinte nagy segítség a kerékpár, mert ugyanazt a helyet rövid időn belül akár többször is ellenőrizhetik. Havonta hat-nyolc szolgálatot teljesít.

 

Török László, Koloszár Csaba és Kóczán Olivér. Az új kerékpárokkal a polgárőrök ugyanazt a helyet rövid időn belül többször is ellenőrizhetik.

Fotó: Magasi

 

A soproni egyesület legfiatalabb tagja a 18 éves Kóczán Olivér. – Három éve jelentkeztem polgárőrnek és rendőrnek készülök. – mondja. – A nyári hónapokban Sopronban heti négy alkalommal járőröztem a társakkal. Iskolaidőben sem hagyom abba, hétvégente vállalok szolgálatot.

A kerékpárral könnyebben és nagyobb feltűnés nélkül ellenőrizhetjük a parkokat és a játszótereket, ahol – főként az éjszakai órákban – gyakrabban megfeledkeznek magukról a fiatalok. A közterületek rendjének fenntartásában számíthatunk a rendőrség segítségére, de előfordult már, hogy ők szóltak nekünk, hol van ránk szükség.

A Soproni Polgárőr Egyesület közel ötven taggal működik. Két szolgálati gépkocsi és két kerékpár segíti munkájukat, URH-adóvevőjük ötven kilométeres hatótávolságú. Irodájuk a volt határőrlaktanyában, a Táncsics utca 8. szám alatt található. Hétfőnként 16–18 óra között fogadják új polgárőrök jelentkezését, és a 30/385-5732-es telefonszámon.

 

/www.kisalfold.hu  - 2013.09.04./

 

/ További képek a fotogalériában megtekinthetők. /

 

Hírarchívum >>