A 2003, 2004 és 2005-ös év bemutatása

 

Tavaly 2326 ismertté vát büncselekményt regisztráltak a soproni kapitányság területén. Ez 150-el több a 2004-es adatnál. A felderitési mutató 46-ról 53%-ra javult. Ha árnyaljuk a az előzetesen összeállított statisztikát akkor akkor kiderül, hogy öszességében a lakosság biztonság érzetét és nyugalmát kedvezőtlenűl befolyásoló bűncselekmények száma (a garázdaságot leszámítva, amely 42-vel nőtt) csökkent. Ellenben a szerzői és szomszédos jogok megsértése (CD, DVD-másolás) emelkedő tendenciát mutatott. Valójában ez utóbbi (227 eset) dobta meg a bűnügyek számát Kevesebb volt az autólopás (2001-ben 56, 2004-ben 8, tavaly pedig 7), s a gépkocsi-feltörések száma 59-re csökkent a 2001-es 220-ról és a tavalyelőtti 81-ről. Rablás 13 történt annyi mint 2004-ben az elkövetők zömét elkapták. Kábítószerrel való visszaélés miatt 2004-ben 13, 2005-ben pedig 55 ügyet göngyölítettek fel a soproni rendőrökés ennek következtében 77 személy ellen indult eljárás. a nyomozati munka hatékonysága is erősödött: a bűncselekmények ismeretlen tetteseinek felderítési mutatójánaál az arány immár elérte az 53%-ot. Én úgy érzem, hogy nekünk soproni polgárőröknek is nagy szerepük van/volt a bűncselekmények számának csökkenésében. Főleg a gépjárműlopásoknál amikor is a 2001-es évhez viszonyitva jelentősen csökkent eme bűncselekmények száma. A tavalyi évtől működik városunkban a Matrix rendszer elötte (2004-ben) pedig a Baboti polgárőrökkel álltunk ki a város különböző pontjaira a készülékkel és néztük az autókat. (nekik régebb óta van Matrixuk) Az, hogy a gépkocsifeltörések száma is jelentősen csökkent az véleményem szerint annak betudtahó, hogy a tavalyi évben 6768 szolgálati órát töltöttünk a város és környéke közterületein.


Íme néhány összehasonlító adat a a tavalyi és az azt megelőző 2 évről. 

2003, 2004, 2005. évi tevékenység rövid bemutatása

Járőrszolgálatunk előző három évének főbb adatai

 

 

2003

2004

2005

Rendőrséggel

91 óra

439 óra

1352 óra

Határőrséggel

124 óra

222 óra

16 óra

VPOP-vel

Nem volt

20 óra

Nem volt

Halőrökkel

23 óra

54 óra

63 óra

MATRIX rendszerrel

0

24 óra

540 óra

Kerékpáros

28 óra

16 óra

24 óra

Gépkocsival

1301 óra

1167 óra

1248 óra

Gyalogos

2752 óra

3378 óra

3525 óra

Összesen:

4319 óra

5320 óra

6768 óra

 

 

Helyszínbiztosítási feladatokat láttunk el a baleseti helyszíneléseknél, bombariadónál, tűzesetnél.

2003

2004

2005

Összesen:

11 alkalommal

13 alkalommal

16 alkalommal

Rendezvényeket biztosítottunk a városi ünnepségeken, rendezvényeken, sporteseményeken.

2003

2004

2005

Összesen:

12 alkalommal

17 alkalommal

21 alkalommal

Szabálytalankodókat figyelmeztettünk (Halőrség, tűzgyújtási tilalom, stb.…)

2003

2004

2005

Összesen:

40 alkalommal

45 alkalommal

67 alkalommal

Iskolásokat 2 hónapon keresztül segítettük a közlekedésben.

2003

2004

2005

Összesen:

Nem volt ilyen szolgálat

36 alkalommal

60 óra

44 alkalommal

74 óra

Ifjúságvédelmi csoportunk országosan is egyedülálló programsorozatot (4 témakört, feldolgozó színielőadást és az azt követőbeszélgetések) dolgozott ki a drog, alkohol, cigaretta, szex és családon belüli erőszak témaköreiben. Ezeket a programokat nemcsak rendezvényszerűen, hanem az alap és középfokú oktatási intézményekben is végezzük.

2003

2004

2005

Összesen:

4 alkalommal

18 alkalommal

24 alkalommal

 

/Horváth Attila, szolgálat vezető - 2006.02.04./

 

 

Hírarchívum >>